II./3. There are no limits

Sziasztok!

Végre itt vagyunk ismét, ezentúl ígérem, összeszedem magamat, és igyekszem a lehető leghamarabb hozni a frisset. Remélem, a fejezet tartalma némiképp kárpótol titeket, és nem feledkeztetek még el rólunk teljesen...
A véleményeket továbbra is várjuk, hiszen csak miattatok csináljuk, és veszem rá magam a gépelésre.
Jó olvasást!

Doraa

Harry

- Félreérted – ráztam meg a fejem, majd megragadtam a csuklóját, és az egyik beugró felé kezdtem húzni, ugyanis így is minket bámult az emberek fele, és nem akartam az újságok címlapján végezni. – Nem kettőnkről van szó. Nem az a baj, hogy felvállaltuk, hanem az, hogy ahelyett, hogy ott állnánk, és tartanánk a hátunkat és vállalnánk a felelősséget, kiugrunk Hawaii-ra, és hagyjuk, hogy Niallék szívjanak helyettünk! – fakadtam ki, és szemeim könnyesek voltak a felgyülemlett idegességtől és kétségbeeséstől.

Louis

Harry összeszorította ajkait és lehajtotta a fejét, mint minden alkalommal, amikor a sírás kerülgette. Ismertem már annyira, hogy észrevegyem.

- Az egész menedzsment ideges és dühös. Mérgükben össze-vissza dobálóznak a szavakkal. Tudod jól, hogy az ítélet csak akkor hangzik el, ha már lenyugodtak. Addig pedig miért kéne ott lennünk? – próbáltam megértetni vele. – Illetve te is tisztában vagy vele, hogy ha most kiállunk a kamerák elé, és mosolygunk, csak még nagyobb visszhangot ver az egész ügy. Viszont ha pár napig meghúzzuk magunkat…

Éppen megszólalt volna, de befogtam a száját, és kétségbeesve magyaráztam tovább, mélyen szemeibe nézve, hátha felfogja, hogy nem tudunk mit tenni.

- Szeretlek, veled akarok lenni, és ezzel senkinek sem ártunk, vagy okozunk kárt. A srácok az első pillanattól kezdve támogatnak minket, és jót szeretnének nekünk. Szerinted ez nem így van? Szerinted nem tennék meg mindent, ami ehhez szükséges, kérdés nélkül? Épp úgy, ahogy mi is megtettük értük, többször is. Nincs semmi, ami jobb lenne, ha ott maradtunk volna, legfeljebb csak rosszabb. És mindezek után, ha most itt hagysz, őszintén, fogalmam sincs, hogy mit csinálok. Nem azért mentünk ezen keresztül, hogy most feladjuk.

Szinte megállás nélkül hadartam, ezért kapkodva szedtem a levegőt, mikor kifogytam a szavakból. Kezem elvettem a szájáról, és tehetetlenül ejtettem le testem mellé. A mellkasom szúrt, a szívem dübörgött a sok magamból kiadott indulattól.

Tényleg ötletem sem volt, mi lett volna, ha akkor fogja magát, sarkon fordul, és elhagy. Abban biztos voltam, hogy úgy összetörtem volna, mint még soha

Harry

Néhány másodpercig csendben néztem arcát, és csak az agyam kattogását hallottam. Majd az ajkamba haraptam, és szó nélkül vágtam hátraarcot.

Abban a másodpercben ragadta meg a csuklóm. Mikor tekintete találkozott az enyémmel, elvesztem benne.

- Most tényleg itt hagysz? – kérdezte érzelemmentes hangon, de szemeiben könnyek csillogtak.

- Tulajdonképp elkísérhetsz visszaváltani a jegyet – lebegtettem meg a kezemben szorongatott Londonba szóló repjegyet.

Arcán robbanásszerűen terült szét a megkönnyebbülés, és habozás nélkül ugrott a nyakamba. Mosolyogva szorítottam őt magamhoz. Aggályaim nem múltak el, de be kellett látnom, hogy néhány szempontból tényleg igaza van. Tényleg hasznos lehet, ha néhány napra eltűnünk, ami ha Londonban maradunk, lehetetlen. Még így is csak reménykedhettünk abban, hogy a sajtó nem szúr ki minket néhány órával a landolásunk után Honoluban.

Ahogy kibontakoztam az öleléséből, azonnal ajkaim felé hajolt, de megállítottam.

- Egy reptér közepén két csókolózó fiú feltűnő jelenség, még akkor is, ha nem a One Direction tagjai- mosolyogtam rá, mire ismét megfogta a csuklóm, és húzni kezdett maga után.

- Hová megyünk? Vissza kéne váltani a… - odaértünk a mosdóhoz, ahol nemes egyszerűséggel berángatott egy fülkébe, és a szót belém fojtva enyémre tapasztotta a száját. A csókba belemosolyogva túrtam a hajába.

Louis

Nem érdekelt, hogy egy reptéren vagyunk, az meg, hogy egy óra múlva felszáll a gépünk, végképp nem. Akartam őt, most azonnal. Éppen ezért egy percet sem tétováztam.

Amint becsaptam a fülke ajtaját magunk mögött, rögtön ajkaira vetettem magam, amit legnagyobb örömmel viszonzott. Szorosan hozzásimultam – az óriásnak nem mondható területen amúgy sem volt esélyem messze lenni tőle.

Csókoltam, haraptam, ahol csak forró bőréhez jutottam, ő pedig próbálta visszatartani a torkából feltörő nyögéseket. A hátam mögé nyúlva lecsaptam a WC tetejét, majd fordítottam magunkon egyet, és hátralöktem őt rá. Azt hiszem, rájött, mit tervezek, mert nem lepődött meg, amikor lovagló ülésben ereszkedtem lábaira.

A fenekembe markolt, nekem pedig széles mosoly ült ki arcomra.
 - Tudod. Harry, én annyira…

- Én is. De nem lehetne, hogy másra használd a szád? – fakadt ki. Nevetésem visszhangzott a csempézett helyiségben.

Arcomat a nyakába temettem, és miközben lassú csípőmozgásba kezdtem, alkottam egy szép vörös foltot a nyakára, a kulcscsontja fölé. Ténykedésem nem maradt reakció nélkül, és a nadrágjaink szöveteinek súrlódása szinte az őrületbe kergetett.

Ekkor hallottam, hogy nyílt a mosdó ajtaja. Ezúttal feltörő kuncogásomat fojtottam el azzal, hogy a nyakába hajoltam. Harry kezei tovább cirógatták a hátamat, még én szorosan öleltem át a nyakát. Egyértelmű volt, hogy mindkettőnknek nem kis baja van…

Harry

Az első néhány másodpercben nem tudtam, hogy csak azért rángatott-e be a fülkébe, hogy megcsókolhasson, de amikor testét az enyémhez préselte egyértelművé vált, hogy nem. Nem voltam benne egészen biztos, hogy jó ötlet – sőt, de már alapból San Fransiscoban voltunk, szóval a józan ész rég nem szabott határokat.

Mikor az ölembe ült, mohón simítottam kezeim a fenekére, és húztam még közelebb magamhoz.

- Tudod – szakította el ajkait az enyémektől - , Harry én annyira…

- Én is – fojtottam belé a szót. – De nem lehetne, hogy másra használd a szád?

Hangosan felnevetett, aztán arcát a nyakamba temetve kezdte csípőjét az enyémnek dörgölni, majd a nyakamat szívta.

Ahogy a kinti ajtó nyílása hallatszott, bennem megállt a szusz, Louis azonban rendkívül jól szórakozott.

Hátát kezdtem simogatni, amivel valójában az volt a célom, hogy mindkettőnket lenyugtassam, ám mikor arcát nyakamba fúrta, és csókolgatni kezdte azt, egyértelművé vált, hogy ő nem tervez lenyugodni.

- Lou… - suttogtam.

Hamarosan ismét ajtócsukódás hallatszott, ami azt jelentette, hogy ismét kettesben voltunk.

Louis a derekamat szorította, és a fülem mögötti érzékeny részt kezdte kényeztetni.

- Úristen – nyögtem. – Egy repülőtér mosdójában vagyunk - emlékeztettem, de közben önkénytelenül a hajába túrtam, mire elégedetten morgott fel.

Louis

Teljes mértékben hidegen hagyott légyottunk helyszíne, a lebukás veszélye csak még inkább felpezsdítette a vérem. Kezeim megtalálták a pólója szegélyét, már a következő pillanatban a bőrét érintettem alatta. Tetszett, hogy készségesen simult a karjaimba.

Hallottuk, ahogy ismét egyedül maradtunk a mosdóban.

Eltávolodtam tőle, és öléből lemászva térdeltem a lábai közé. Feltűrt felsője alól kilátszó hasfalát kezdtem csókokkal hinteni, a nadrágjáig haladva. Felnézve rá láttam a szemében a pajkost csillogást.

Nekiálltam kibontani az övét, a gatyájában lévő dudor miatt kissé nehézkesen lehúztam a sliccét, majd a számat boxerére nyomtam.

- Louis... - nyögte.

Megszakítva előző tevékenységemet néztem fel rá. Két tenyere közé fogta a fejem, és felhúzta magához, szorosan ajkaimra tapadt.

- Éhes vagyok - közölte lazán.

- Most? - vontam fel a szemöldököm, akkor meghallottam gyomra korgását.

- Most - bólintott, de már vigyorgott.

- Jó, szerezzünk kaját - vontam vállat beleegyezően, ám közben kezemmel simítottam végig legérzékenyebb pontján.

Élvezettel teli nyögés volt a reakciója.