15. Showtime

Hello!
Mélységes sajnálattal állok elétek, amiért csak most van új rész. Higgyétek el, én igazán akartam, de ahányszor leültem gépelni, mindig mással kellett foglalkoznom...  De íme, meghoztuk, emiatt késünk is a moziból valószínűleg... Na de nem szaporítom a szót, kellemes olvasást, és várom a véleményeket és kritikákat!

Doraa

Harry

Nekem ez a cirkusz már sok, és jobb lesz nekünk barátokként külön szobában. - Akár ezt is mondhattam volna, hiszen számtalan mondat futott át a fejemen. Ami engem illetett, nem a rajongók miatt aggódtam, hiszen a twittert elnézve a kétharmaduk körbe fog táncolni a szobába örömében... Ami valójában aggasztott, az a családom véleménye volt. Anyáé, apáé és Gremmáé… A rokonságról nem is beszélve.
- Fel kell hívnom anyát – toltam el magam Louis-tól.

Abban reménykedtem, hogy még nem látta a videót, és én lehetek az, akitől megtudja. Amíg csöngött a telefon, bevonultam a fürdőszobába.
- Harry?
- Szia anya… Figyelj, ma már voltál gépközelben? – kérdeztem gombóccal a torkomban.
- Nem, miért? Nézzek meg neked valamit?
- Nem, nem… Valami nagyon fontosat kell elmondanom. Talán jobb lenne, ha leülnél.
- Jól van… - hallottam a bizonytalanságot a hangjában.
- Tudod mennyire közel állunk egymáshoz Louis-val, ugye?
- Történt vele valami?
- Nem, csak… Figyelj anya, én szeretem azt a fiút.
- Tudom, mindig olyan jól…
- Nem, anya. Szeretem. És ha most beírnád a nevem a keresőbe, akkor valószínűleg egy olyan videót dobna ki, amin… amin Louis-val csókolózom. – Szinte láttam magam előtt döbbent arcát. Nagyot nyeltem. – Nem is olyan régen ismertük be magunknak… Tegnap reggel a kamerával keltett, ott felejtettük a szobánkban, Anne vitte haza, a húga megszerezte, és nem sikerült diszkréten kezelnie…

- Tegnap miért nem mondtad? – kérdezte halkan.
- Tessék?
- Tegnap is telefonáltunk… Elmondhattad volna.
- Én igazából… Ezt személyesen szerettem volna megbeszélni… Kérlek, ne utálj! – A szemeim megteltek könnyel. Anya volt számomra a legfontosabb ember a világon.
- Ne butáskodj Harry, nem utállak. Szeretnélek megölelgetni.
- Köszönöm anya, szeretlek.
- Hol lesztek holnap? Odamegyek.
- Londonban.
- Reggel felhívlak.
- Rendben. Kérlek Gremmával is beszélj, vagy hozd őt is…
- Oké, Harry. Kitartás. Szia.
- Szeretlek.

Louis

Amíg Harry elvonult telefonálni, úgy döntöttem, én is felhívom a szüleimet. Előlük úgy sem menekülhetek…
Azzal fogadtak, hogy mégis mi ez a videó, és miután lenyugodtak – apu anya mellett állt, és folyton beleszólt a beszélgetésünkbe -, elmeséltem mindent. Örültek, hogy végre boldog vagyok, bár anya egy kicsit elkeseredett, amikor rájött, hogy így nem lesznek unokák. Nevetve tettem le a telefont.

- Louis… - nyílt a fürdő ajtaja.
- Nézd, Harry… - vágtam a szavába. – Tudom, hogy ez nehéz, és hogy nem így terveztük, de kérlek, maradj velem! Elképzelni sem tudod, mennyire szükségem van rád, és nagyon szeretlek… - A szavak csak úgy folytak belőlem, miközben felpattantam az ágyról, és közvetlenül előtte álltam meg. Arcát kezeim közé fogtam, és kérlelve néztem rá. Ő csak meredt rám, és nem mondta azonnal, hogy ő is szeret, mint minden alkalommal ezelőtt.

- Harry… Meg tudjuk oldani… Ha nem akarod, nem kell felvállalnunk, még letagadhatjuk. Nem számít… Csak… - kezdtem megijedni. Nem féltem a nagy szavaktól, nem féltem kimondani őket, mint eddig bárkinek. Őszintének éreztem őket, és azt akartam, hogy tudja, számomra nincs nála fontosabb.

Harry

Elmosolyodtam, Louis pedig értetlenül nézett rám.
- Olyan buta vagy – suttogtam, és megcsókoltam. Kétségbeesetten csókolt vissza, és úgy szorított, mintha az élete múlt volna rajta. – Nem tagadunk le semmit. Nem érdekel, ki mit mond. Nincs szükségem hazugságokra… Tudod, az az elvem, hogy bármit teszek, utána tükörbe tudjak nézni. És ha most mindenkinek hazudnék, akkor ez nem menne anélkül, hogy le ne akarjam köpni azt, amit látok. Persze ha te szeretnéd tartani magad a tervhez, amit…
- Nem, Harry – vigyorgott rám, és nem tudtam, honnan szedte ezt a hirtelen jókedvet, de rám is átragadt. – Azt akarom, hogy a mi kis directionerjeink tudják, mi a valóság. Előre várom a twitter trendeket…
Nevetve bólintottam.
- Tudod mit? Meg is nézem - kapta elő a telefonját, és együtt lehuppantunk a kanapéra. Amíg betöltöttek a trendek, szinte a körmünket rágtuk, majd elolvasva az első kettőt összenéztünk, és nevetésben törtünk ki.

#LarryStylinsonIsOfficial
#WaitingForLarrySexTape

- Azért azt nem szeretném, ha kikerülne a kezünk közül - motyogtam, mikor már tudtam beszélni a nevetéstől.
- Miért, lesz nekünk olyanunk? - húzogatta Louis a szemöldökét.
- Ha nem akarod, nem muszáj felvenni... - terült szét kaján vigyor az arcomon.
- Szóval nem bántad meg, hogy...
- Hogy bántam volna? - nevettem fel őszintén. - Sőt, ha nem lenne dolgunk, szívesen megismételném, itt és most.

Louis szemei boldogan csillogtak, miközben  ajkait az enyémekre nyomta. Karjaim nyaka köré fontam, míg ő a derekam ölelte, majd ahogy egymás ajkai marcangoltuk, egyik keze lecsúszott a fenekemre, aminek következtében belemosolyogtam a csókba.

- Asszem hányni fogok - hallottuk Niall hangját, ám ahelyett, hogy szétrebbentünk volna, csupán fejünket fordíttottuk felé.
- Legalább megtanulsz kopogni - vigyorgott rá Louis, mire hangosan felnevettem, szőke barátunk pedig halálra váltan menekült ki a szobából. Ismét felnevettünk, majd újra elmerültünk a csókolózás örömeiben.

Louis

Este a stúdióban a folyosón álltunk. A menedzserünk a helyes válaszokat próbálta a fejünkbe verni, ám mi egyáltalán nem figyeltünk rá. Harryvel lopott pillantásokat váltottunk, ám amikor egyikünk elkapta a másikunk tekintetét, megszűnt körülöttünk a világ. Arra eszméltem fel, hogy hozzám vágnak egy üres műanyag flakont.

- Figyeljetek már ide! Ez nem játék…
Folytatta még tovább is, ám ismételten figyelmen kívül hagytam, leszámítva azt, hogy az előbb igaza volt. Ez még nem játék, hiszen az csak most kezdődik. A göndörhöz léptem, és hátulról átöleltem, állam a vállára támasztva. Ha a tekintettel ölni lehetne, akkor mind a ketten a pokol legmélyebb bugyraiban sütnénk éppen palacsintát, szűrtem le az előttünk magyarázni próbáló menedzser tekintetéből.

Aztán jött egy lány, aki felháborodva közölte, hogy már csak öt perc van kezdésig, igyekezzünk.

Megfogtam Harry kezét, és magam után húztam a terembe, ahol már vették az esti élő adást. Éreztem, ahogy mindkettőnk keze izzadni kezdett az izgalomtól. Amikor egyedül maradtunk, a fülemhez hajolt.

- Biztos, hogy jó ez így? – suttogta.
- Igen – kacagtam.
- Muszáj kiállnunk oda? – túrt bele tökéletesen beállított hajába. Ezért a mozdulatért több szúrós tekintetet is kapott a körülöttünk szervezkedő és lézengő stábtól. Engem ez a mozdulat arra késztetett, hogy én is a hajába akarjam mélyeszteni ujjaimat, aztán pedig megismételni mindent, ami azon a felvételen van, ami miatt most itt ácsorgunk, izgulva, kételkedve, de cseppet sem zavarodottan.

Személy szerint sosem kedveltem a kibeszélő show-kat nézni, nem hogy részt venni benne.
- Igen, Harry, muszáj – szélesen vigyorogtam, igazán édes volt, ahogy a menekülésen gondolkodott.
- Nem mehetnénk inkább haza? – próbálkozott ismét.
- Minden rendben lesz…
- Jó, de nem lehetne inkább máshol rendben? Lépjünk le innen… Valahová messzire…
- Hová szeretnél menni? – kérdeztem, mire meglepődött.
- Mindegy… akárhová… Mondjuk Hawaii-ra. Mit tudom én…

 Gyors csókot nyomtam ajkaira, majd jelentőségteljesen néztem a szemébe.
- Menni fog.
Bizonytalanul bólintott.

A nézőtér felől taps hallatszott, miután felkonferáltak minket. Még utoljára hátranéztem az ott ácsorgó bandatársainkra, és menedzserünkre, akik nyugtalanul néztek minket. Nem sejtették, mire készülünk.
Szerelmemmel mindent tudóan néztünk össze, majd beléptünk a kamerák látószögébe.

VÉGE