10. Almost perfect

Hello!
Íme itt az új fejezet! Jelentem bioszból is levizsgáztunk, már csak egy töri szóbeli áll a rendszeres frissítés útjába... (Észrevettük a "mikooor lesz már új feji" témájú kritikákat, és igyekszünk!)
És akkor lássuk a 2/5 1D további szerencsétlenkedéseit! (Véleményeket továbbra is várjuk...)


Doraa

Louis

- Nem - szólalt meg mély, rekedtes hangon.

Elmosolyodtam, és lazítottam a karjain a nyakam körül, majd könyökénél fogva a kanapéhoz húztam. Nehezen akart elengedni.

- Bármennyire is jó érzés így ácsorogni, egyáltalán nem segít a beszélgetésben, amiért hazajöttünk - juttattam eszébe a zavaró tényt.

A kanapéra ült, hátával a karfának támaszkodva, én pedig vele szembe. Mindketten felhúzott lábbakkal gubbasztottunk, hogy véletlenül se érjük a másikhoz. Iszonyúan idegesített.

Gyorsan átfutottam a fejemben minden lehetősséget. A kapcsolatot, ami kialakult köztünk, nem lehetett eltörölni a banda miatt. Az érzéseim pedig, ha beleőrülök a felejtésbe, sem szűntek volna meg. De ha felvállaljuk, kitör a tömeghisztéria.

- Muszáj hallgatnunk róla - mondtam ki hangosan a következtetésemet. - Veled akarok lenni, téged akarlak, és nem azt mondom, hogy titkolózzunk... Egyszerűen csak ne csókolózunk nyilvánosan... Bár lehet, az eddigi poénjaink után már nem lepődne meg senki... Mármint... Amennyire azok poénok voltak...

És ekkor már tudtam, hogy minden ölelés, játékos érintés ide vezetett, ahol most vagyunk.

A következő őrült gondolatom pedig az volt, hogy egyiket sem bántam meg, sőt... Meg akartam ismételni azokat, ahányszor csak a velem szemben ülő hagyja.
Ám eddig olyan könnyű volt őt megérinteni. Csak kinyújtottam a kezem, és ő ott volt. Most pedig minden mozdulat súlyossá és veszélyessé vált. Nem tudtam, hogyan reagálna. Hiába maradnánk csak barátok, képtelen lennék úgy viselkedni, amennyiben azok nem ölelkeznek vagy csókolóznak. Minden megváltozott. Ami eddig természetes volt, mind idegenné vált. Úgy tűnt, mintha azon gondolkodnék, mi lenne, ha először érezném forró bőrét a tenyerem alatt.

Harry

- Louis... - Átfutott a fejemen, hogy megfogjam a kezét, de aztán inkább mégsem tettem. - Azt hiszem, igazad van. Mindenben. Mármint... Nem érdekel, hogy minek hívjuk, ha velem vagy - mondtam ki olyan könnyedén, mintha a legutóbbi interjúról beszéltünk volna. - És tudod mit? Legszívesebben világgá kürtölném, hogy szeretlek, és hogy szeretsz. De tulajdonképpen tudod miért nem érdekes? Mert akivel a leginkább meg szeretném osztani, az úgy is te vagy. És persze, nem hinném, hogy oda akartunk volna állni Liam meg Niall elé, megfogni egymás kezét, hogy képzeljétek, együtt vagyunk! Csak... Csak szeretni akarlak. És hogy hagyd, hogy szeresselek.

Mindeközben az ujjaimmal malmoztam, és nagyon próbáltam úgy előadni az egészet, hogy ne tűnjek, vagy legalább ne érezzem magam totál idiótának. Minek utána Louis nem válaszolt, éreztem, hogy rá kéne emelnem a tekintetem, de ez olyan nehéznek bizonyult, mint még soha.

Valahogy az ujjaim sem akarták abbahagyni a feszültség-levezető mozgást. Végül Louis segített, megfogta a kezeimet, és ekkor már kénytelen voltam a szemébe nézni.
- Nyugi - mosolyodott el, majd lassan, óvatosan közel hajolt hozzám.

Éreztem, hogy ahogy én sem, ő sem biztos a dolgában, nem igazán tudja, hogyan kell kezelni egy ilyesféle helyzetet. Aztán ahogy látta, hogy nem próbálok ellenkezni, a kezeit az enyémekről az arcomra tette, és lágyan megcsókolt.

Nem mondhatnám, hogy meglepetésként ért vagy ilyesmi, hiszen a hosszas bevezető után számítottam rá, de hirtelen mégsem tudtam, hogyan reagáljak. Louis szerencsére adott időt, hogy valamennyire megszokjam a helyzetet, és átkaroljam a derekát. Egyik kezével a nyakamat kezdte cirógatni, és ahogy elmélyült a csókunk, nem bírta - vagy inkább nem akarta - tovább tartani magát, és finoman hozzám simult.

Néhány másodpercre eltávolodtunk egymástól - csak annyira, hogy egymás szemeibe nézhessünk -, majd újra egymás ajkainak estünk, ám ezúttal már nem olyan finomkodóan. Ebben a csókban már benne volt minden elnyomott érzelem, az összes elfojtott vágy, minden, ami eddig nem törhetett a felszínre. Egyszerre volt őrjítő és felszabadító. Belemosolyogtam a csókba. Ő is. Aztán hátrébb húzódott, megtámaszkodott mellettem a karfán, és végre igazán felszabadultan elnevettük magunkat. Az ő keze azért még mindig a tarkómat, az enyém pedig az ő derekát simogatta. 

Louis

Tökéletes volt. Aztán észrevettem, hogy tulajdonképpen alig férünk el a kanapén. Felpattantam, mire Harry kérdőn felhúzta a szemöldökeit. Széles vigyorral felé nyújtottam a kezem, amit meg is ragadott. Erőteljesen felrántottam a kanapéról, de vigyáztam, hogy ne csapódjon nekem teljes erővel. Magam után húztam az ágyamig, majd hátradőltem, őt is magammal rántva. A szobában visszhangzott a nevetése, és a szemei ragyogtak, amikor rám nézett. Ismét ajkaira tapadtam.

Mikor levegőt kapkodva elváltunk egymástól, legördült rólam, így mind a ketten a plafont néztük pár pillanatig. Oldalra fordítottam a fejem.

- És amúgy hogy vagy mostanában? - tettem fel a sablon kérdést, ami jelen pillanatban iszonyat viccesen hangzott. Az oldalára fordult, és úgy nézett rám, mint aki nem hiszi el, hogy ezt tényleg kimondtam, majd kipukkadt belőle a nevetés.

Visszafordult, és ismét a hátán fekve válaszolt vidáman.

- Igazán jól, köszi, hogy kérdezted - válaszolt aztán mégis, amin pedig én kezdtem kuncogni.

- Valóban? - kerekedtem fölé. A lábaink teljesen összegabalyodtak, a könyökeimen támaszkodtam a feje mellett.

- Valóban - bólogatott kisgyerekként, mint aki rájött, most árulta el legféltettebb titkát.

Erre puszikat kezdtem el adni neki mindenhová, ahol csak értem. A homlokára, az arcára, az orrára, egészen addig, amíg meg nem elégelte. Egyik kezét a tarkómra simította, majd erőteljesen lehúzott magához egy újabb csókra. Sosem éreztem magam ennyire felszabadultan ez előtt.

Ismét elváltam tőle, mielőtt elragadott volna a vágy, és többet akartam volna. Az ismét olyan dolog, amiről beszélnünk kell majd, de nem most, amikor mellette fekszem az oldalamon, még mindig szorosan mellettem van, a tenyeremet illeszti az övéhez, és ujjaimmal játszik.

Összekulcsoltam kezeinket, majd a kézfejére leheltem apró puszit. A szemébe néztem, és tetszett, hogy végre nyoma sem volt az alig egy órával ezelőtti könnyeinek. 

Harry

A csönd végre nem feszült volt, hanem egyenesen olyan, mint tegnap vagy azelőtt. Aztán az idilli pillanatot sikerült szétzúznom egy hatalmas ásítással. Louis pedig a változatosság kedvéért szélesen elvigyorodott.

- Álmosak vagyunk, álmosak vagyunk? - érdeklődött.

- Dehogyis! - ráztam meg a fejem, ám újabbat ásítottam.

Megadóan felültem az ágyban, adtam a szájára még egy puszit, majd a fürdő felé vettem az irányt.

- Ne gyere utánam! - fordultam vissza széles mosollyal, mire ő megjátszott felháborodottsággal csettintett.

Ahogy magamra engedtem a meleg vizet, mintha az elmúlt nap feszültségeit is mind lemostam volna magamról.

Gyors fogmosás után megszárítottam a hajam, majd kikecmeregtem a fürdőszobából. Belebújtam egy utamba akadó tiszta boxerba, és belezuhantam az üres, tiszta ágyba. Félálomban hallottam, ahogy Louis is elvonul zuhanyozni, majd meg sem lepődtem különösebben, amikor éreztem, hogy besüpped mögöttem az ágy, és a hátamhoz simul. Átölelte a derekam, és adott még egy puszit a vállamra.
- Jó éjt - motyogtam, majd szinte azonnal álomba merültem.

Reggel felettébb meglepő dologra ébredtem.

- TUUUUUUUUDTAM! - kiabálta Zayn az ágy lábánál állva. - Tuuudtam, tuuudtam, annyira tudtam! - Még örömtáncot is járt.

- Mi történt? - érdeklődtem rekedten.

- Zayn tudta - állapította meg Louis.

- Mit is?

- Fiúk... Ne már. Az egyik ágy be van vetve, te a másikban vagy - nézett rám -, te pedig most ugrottál ki belőle - fordult Louishoz.

- Louis, miért engedsz be mindenféle jöttmentet a szobánkba? - fordultam vissza a fal felé.

- Nem kérdezte, hogy bejöhet-e - magyarázta.

- Ugyan már, ne mondjátok, hogy titkolni akartátok. A srácok elől. Előlem! - bár a fejemre húztam a párnát, hallani lehetett a hangján, hogy a vigyor az arcán letörölhetetlen.