13. The camera was still recording

Sziasztok! 
Meghaladtuk a hatezer látogatót, nagyon köszönjük! Íme a tizenharmadik fejezet, reméljük, tetszeni fog nektek, mert nekünk nagyon :D
xx

Louis

Megnyugodtam, amikor rám mosolygott. Gyönyörű volt. Ha mindig így reagál rá, semmi mást nem fogok tenni, mint ezt az egy szót ismételgetni.

Harry

- Szeretlek – mondta Louis olyan gyengéden, mint talán még soha semmit.

 - Én is – adtam egy puszit a szája sarkára, majd miután a fürdőszobából általam kerített nedves törölközővel megtisztálkodtunk, magunkra rángattam a takarót, és hamarosan elaludtunk.

- Harry! Jó reggelt! – hallottam, mire a fejemre húztam a paplant. – Felkelni! Hasadra süt a nap!

- Még fel sem kelt – morogtam. Louis egy mozdulattal lerántotta fejemről a védelmező textilt.

- Ki az ágyból! – visszahúztam a takarót a fejemre, mire éreztem, hogy Louis fölém mászik, két térdével közrefogva derekam, majd újra lehúzta rólam a takarót, és egy kamerával találtam szembe magam.

- Louis!

- Szexi az álmos hangod! – vigyorgott.

- Hagyjál – próbáltam meg eltolni őt, sikertelenül. Louis az éjjeliszekrényre tette a kamerát, majd puszikat kezdett el adni mindenhova, míg végül rá nem talált az ajkaimra, és a következő percekben el sem hagyta azokat.

Louis

Percek kellettek ahhoz, hogy rájöjjek, hogy bár csókolózni jó, nem ezért keltettem fel. A kamera pedig még mindig vett minket.

Érte nyúltam, miután elváltam ajkaitól, és ismét őt kezdtem filmezni. Annyira édes volt, hogy meg kellett örökítenem. Iszonyat csúnyán nézett rám, összeszűkített szemekkel és vonallá préselt szájjal, de aztán elnevette magát.

- Na gyere már… Édesem… - kértem újra, az utolsó szót játékosan elnyújtva, miközben lemásztam róla, hiszen így ha akart volna, se tudott volna felkelni.

- Kizárt! – fordult a hasára, és próbált visszaaludni.

Elnevettem magam, és kikapcsoltam a kamerát.

- Akkor sajnos muszáj lesz egyedül megennem az összes palacsintát, és a városnézéshez meg keresnem kell valami bombázó csajt…

A reakció azonnali volt.

- Azt próbáld meg! – hajított felém egy párnát, ami eltalált volna, ha nem ugrom el előle.

Szélesen mosolyogva dőltem mellé, hogy a szemébe nézhessek.

- Na… Gyere… Nincs sok időnk, négyre próbára kell mennünk… - próbálkoztam utoljára.

- Jól van, jól van... Rendben… Csak még egy perc! – adta meg magát, és hozzám bújt.

Tíz perc múlva végre kimásztunk az ágyból, harminc perc múlva pedig elindultunk.

Autóval bementünk a belvárosba, és egy kisebb utcában leparkoltunk. Össze-vissza kóboroltunk a városban, boltok sokasága mellett elsétálva.

Harry szinte mindegyik előtt megállt egy pillanatra, én pedig alig tudtam megállni, hogy kezét megragadva ne vonszoljam tovább.

Harry

Louis-val együtt töltöttük a délelőttöt, sétáltunk a városban, gyönyörködtünk a boltok kirakatában – valószínűleg minden pénzemet elvertem volna, ha barátom nem rángat tovább, de így csak egy fonott bőrkarkötővel lettem gazdagabb - és minden ellenkezésére ő is -, vettünk néhány szuvenírt a családunknak, aztán leálltunk egy csapat rajongóval. Mikor végeztünk, úgy döntöttünk, visszasétálunk a hotelhez – az úton is remekül szórakoztunk, X-faktoros emlékeinket idéztük fel, útközben beültünk egy pizzázóba. Louis-val csak úgy repült az idő: mire visszaértünk, a srácok már a próbára szedelőzködtek. Mi is összeszedtük magunkat, és tízpercnyi meghitt csókolózás után a stadion felé vettük az irányt.

A próba jobban ment, mint valaha, Louis talán sosem alakított még ilyen jól, szemei minden percben csillogtak, hangja gyönyörűen csengett – és ez, ha lehet, az esti koncertre még jobb lett. Visszaérve az ideiglenes szállásunkra, fáradtan dőltem az összetolt ágyakba, és szinte azonnal elaludtam – Louis karjaiban.

Reggel iszonyatos robajra ébredtünk: három pár kéz verte ököllel a szobaajtót, amihez némi artikulálatlan üvöltés is társult. Louis kómásan állt fel – mit szépítsek a dolgon? Konkrétan legurult az ágyról – legalábbis a hanghatásból ítélve, a szememet túl lusta voltam kinyitni, majd szitkozódva, derekát dörzsölve ténfergett az ajtóhoz.

Ahogy kinyitotta, egy nagyon ideges Niall, egy vörös fejű Liam és egy szélesen vigyorgó Zayn tódult be a szobába. Valószínűleg meglepett képet vághattak, amikor szembesültek azzal, hogy az ágyaink össze vannak tolva és én félmeztelenül fekszem benne – erre is csak a beálló mély csendből következtetettem.

- Tudtátok, hogy a terv szerint úgy… három perc múlva indulunk? – érdeklődött udvariasan Niall, mire kipattantak a szemeim. – MIKOR? – ültem fel hirtelen.

Kiugrottan az ágyból, magamra kaptam az első ruhadarabot, amiben hasra estem, és ész nélkül kezdtem a bőröndömbe dobálni a szana-szét hagyott cuccainkat, ahogy Louis is. A fiúk általuk poénosnak ítélt beszólásokkal biztattak, mint például:

- Az óvszereket se hagyjátok itt!

- Síkosító?

- A takarítónő tuti örülne egy rejtélyes foltokban gazdag itt felejtett ruhadarabnak…

- Nem segítenétek? – érdeklődött idegesen szobatársam a zoknija párja után kutatva.

- Nem – rázta meg mosolyogva a fejét Liam, majd a másik két fiúval egyetemben távozott. – Lent találkozunk! Ha nem, másfél óra múlva indul egy vonat…

Louis

Amint a többiek magunkra hagytak minket, egymásra nézve röhögtük el magunkat, miközben mindent ész nélkül a bőröndökbe dobáltunk. Amint elkészültünk – a bőröndök becipzározása minimum annyi időt vett igénybe, mint maga a pakolás – lerohantunk a hallba. Már ekkor is hiányérzetem volt, de gondoltam, Harryt nem hagytam el, a karkötő a kezemen volt, a többi meg nem számít. Bepakoltunk a buszba, és indultunk is.

Amint elhagytuk a szálloda parkolóját, jutott eszembe, ami eddig nem.

- Srácok… - kezdtem megfontoltam. – Rohadtul vissza kéne fordulnunk…

Kérdőn néztek rám.

- Miért is? – vonta fel szemöldökét Harry.

- Kamera… - mondtam óvatosan.

- Miért számít az? Majd… - Hirtelen fagyott le. – A rohadt életbe!

- Mi a baj? – lépet hozzánk Zayn.

- Otthagytuk a kamerát… - kezdtem bele.

- Amin olyanok vannak, amit nem kéne látnia senkinek rajtuk kívül… - fejezte be helyettem Harry. Szegény nem kicsit volt kiakadva. Átöleltem a derekát, és nyugtatóan kezdtem simogatni.

- Várj csak! A többiek nem úgy volt, hogy később indulnak? Mármint Anne-ék… - jutott eszembe. Zayntől bólintást kaptam válaszul. – Hívd már fel, hogy keresse meg a kamerát! Száztizenkettes szoba… Kábé az ágy alatt.

- Oké, de akkor elmesélitek, mi van rajta, ami ennyire titkos… - vigyorgott szemtelenül.

- A meztelen hátsó feled – vigyorogtam rá, mire éreztem, hogy a karjaimban lévő kuncogni kezdett.

- Nem úgy volt, hogy letöröltétek? – nyúlt meg Zayn képe.

- Hááát… - húztam az agyát. Ekkor hallatszott mellőlem nevetés.

Zayn megcsóválta a fejét, és elvonult telefonálni. Harry egy sóhajtással a vállamra hallotta a fejét.

- Ez meleg volt… - jegyezte meg, miközben a karkötőjével babrált.

- Mi meleg? Mármint rajtatok kívül… - érkezett meg Niall is az ágyak irányából.

- Hahaha… Semmi különös… - grimaszoltam neki. Tekintete Harry csuklójára siklott.

- Megint új? – bökött fejével a karkötője felé. – Bár mintha már láttam volna valahol… - gondolkodott el.

Feltűrtem a pulcsim ujját, megmutatva, hogy nekem is ugyan olyan van.

- Húúú… Egyen karkötő? Ez már minimum egy eljegyzés… Hallod ezt, Liam? – kiáltotta a végét.

Szitkozódás hallatszott, gondolom, éppen játszott.

- Jó nekik… - érkezett a válasz.

- Na elintéztem – közölte Zayn, amikor letette a telefont a szokásos ’szeretlek’, ’nem, én szeretlek jobban’ kezdetű búcsúzkodás után.